Több bioélelmiszer kerülhet a menzákra Németországban

nohet-a-bioelelmiszerek-aranya-a-nemet-menzakon

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

A mezőgazdasági területek 30 százalékán folytatnának biogazdálkodást 2030-ra Németországban. Persze ehhez szükséges az is, hogy tervezhető mennyiségű alapanyag-igény érkezzen az intézmények, éttermek felől - erre is megvan a megoldás.

Nagyszabású bioátállásra készülnek Németországban, hiszen 2030-ra el szeretnék érni, hogy a mezőgazdasági területek 30 százalékán biogazdálkodás valósuljon meg. Ehhez persze szükséges az is, hogy a terményekre megfelelő kereslet is legyen, ami biztos alapot nyújtana az ezzel foglalkozó gazdáknak, üzemeknek.

Ahhoz, hogy tervezhető mennyiségű alapanyag-igény érkezzen a bölcsődei, óvodai és iskolai menzák, éttermek és üzemi étkezdék részéről a német Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium egy támogatási modellt dolgozott ki.

Ennek lényege, hogy azok a nagykonyhák, amelyek vállalják, hogy legalább 30 százalékra növelik a biotermesztésből származó alapanyagok arányát, szaktanácsadásra, illetve a munkatársak képzésére kaphatnak támogatást akár 35 ezer euró értékben. Szintén segítik pénzügyileg azokat a mezőgazdasági üzemeket, amelyek növelik az ökológiai gazdálkodás szabályai szerint művelt területeiket.

 

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)