Falánk fák: a szén-dioxid mennyiség növekedése az erdők gyarapodásához vezetett

a-megemelkedett-kibocsatas-a-fak-novekedesehez-vezetett

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

A fákról köztudott, hogy kivonják a szén-dioxidot a légkörből, ezáltal pedig védik az emberiséget a klímaváltozás hatásaitól. A kutatók most kimutatták, hogy a megemelkedett kibocsátás még jól is jön az erdőknek, hiszen az a fák növekedéséhez vezet.

A légköri szén-dioxid mennyiség emelkedése az erdők növekedéséhez vezetett - erre a megállapításra jutottak az Ohiói Állami Egyetem kutatói, a témában készült tanulmányuk nemrég jelent meg a Nature Communications szakfolyóiratban. A jelenséget szén-dioxid-trágyázásnak nevezik, és lényegében a fotoszintézist gyorsítja fel, tehát azt a folyamatot, amelynek során a fák a napenergiát, vizet, valamint a talajból és a levegőből származó tápanyagokat egyesítve az élethez szükséges üzemanyagot állítják elő.

- Az erdők a kibocsátott szén-dioxid nagyjából 13 százalékát vonják ki a légkörből - magyarázta Brent Sohngen, a tanulmány társszerzője. - Több milliárd tonna gázt juttatunk a légkörbe, de valójában a nagy részét már csak azzal ki tudjuk vonni, ha engedjük növekedni a fákat.

Felfalják a szén-dioxid-többletet a fák

Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok erdei átlagosan 700-800 millió tonna szén-dioxidot kötöttek meg minden évben, ami az ország teljes kibocsátásának nagyjából 10 százalékát teszi ki. Vagyis amíg a magas szén-dioxid-szint káros hatással van számos természeti rendszerre, addig a fák ebből nem csinálnak gondot, egyszerűen “felfalják” a többletet. Ennek köszönhetően pedig a növekedésük gyorsabb, a kutatás szerint a mostani faállomány 20-30 százalékkal nagyobb, mint 30 éve volt.

Sohngen felhívta a figyelmet, hogy a szén-dioxid mennyisége a légkörben nagyjából egyenlően oszlik el, a Föld minden pontján szinte azonos. Éppen ezért annak tesztelésére, hogy valóban a megnövekedett kibocsátás felelős-e a fák növekedéséért, a csapat történeti adatokat használt fel annak összehasonlítására, hogy bizonyos erdőcsoportok famennyisége hogyan változott az elmúlt időszakban. Becslésük szerint 1970 és 2015 között jelentősen nőtt az állomány, ami egyértelműen a szén-dioxid-kibocsátás növekedésével hozható összefüggésbe.

A kutatás eredményei természetesen önmagukban is érdekesek, hiszen megerősítik, milyen fontos szerepük van az erdőknek a klímaváltozás mérséklésében. Emellett pedig a megszerzett tudás segíthet, hogy a jövőben még hatékonyabbá váljon az erdőgazdálkodás.

 

(Forrás: news.osu.edu)