Elindult az új REPowerEU pályázat! Válassza az EU-SOLAR-t!
Ön is jogosult az SZJA-visszatérítésre? És tudja már, mire költi? A különleges 600 milliárd elég nagy összeg ahhoz, hogy több közvéleménykutató is kifaggassa erről az embereket. Érdekesség, hogy a sok befektető, utazó, illetve a pénzt „mindenfélére” azonnal elverő mellett az érintettek fele otthona felújítását, komfortosítását nevezte meg célként. Amibe például a napelem-telepítés is tökéletesen beleférhet. Ez ráadásul nem elviszi a pénzt, hanem megsokszorozza.
Talán nem túlzás ajándékpénznek nevezni a Kormány összesen 600 milliárdos személyijövedelemadó-visszatérítését, amely az összesen 1,9 millió jogosultnak ideális esetben akár 809 ezer, házaspár esetén a családnak 1 millió 618 ezer forint extra bevételt is hozhat(ott) az év elején.
Ez pedig már túl sok ahhoz, hogy egy lendülettel elverjük (bár a legnagyobb hazai webáruházak máris közzétett statisztikái szerint az utalás napjaiban harmadával megugrott a műszaki cikkek iránti kereslet…), hanem inkább kisebb-nagyobb gondossággal megtervezzük a sorsát. Több közvélemény-kutató is kíváncsi volt, ki mire költené a pénzt. A válaszok sorában előkelő helyet foglalt el a hitelek törlesztése, a takarékoskodás-öngondoskodás, beleértve a biztosításokat is, a régen tervezett vásárlások – ám az egyik legnagyobb szelet az otthonokkal kapcsolatos kiadásokra – bővítés, felújítás, komfortosítás, szépítés – jutott.
Biztosan aktuális szükséglet, de pénzügyi tudatosság függvénye is, hogy ki mit választ a végtelen lehetőségből. Ám a sokaknak járó legmagasabb összeget már nem éri meg csábítónak tűnő, de előbb-utóbb a polcon-garázsban-sufniban porosodó haszontalanságra költeni.
Okos döntés viszont bármely befektetés (a kriptovalutákat talán nem ideszámítva…), amely nem viszi, hanem tovább szaporíthatja a pénzünket. E sorból is kiemelkedik egy olyan lehetőség, amely a többszörös anyagi előnyök mellett folyamatosan növekvő társadalmi megbecsüléssel is párosul. És amely egyenesen az emberiség, benne saját gyermekeink, unokáink élhető jövőjének védelmét szolgálja.
Ugye, már mindenki kitalálta, a napelem-telepítésre gondolunk, amivel ráadásul mindenki örökre függetlenedhet áramszolgáltatójától és elfeledheti villanyszámláját, növelheti családi háza értékét is.
Otthonfelújítási Támogatás: az év végéig akár 3 milliót igényelhet!
Az idei év végéig elérhető, a költségek felét fedező, így rendkívüli népszerűségnek örvendő Otthonfelújítási Támogatás (OFT) jóvoltából pedig nem is kell teljes egészében megtakarításukra hagyatkozniuk a napelem-telepítésen gondolkodóknak, hiszen sajt erre szánt forintjaikat otthononként maximum 3 millió forintos állami támogatással egészíthetik ki.
Amelynek felhasználási területeit a kiírás tételesen felsorolja, de egy lakás, ház felújításához, modernizálásához szükséges szinte teljes tárházat felöleli. És a jó hír, hogy gondoltak a környezetbarát megoldásokra is, így a napelem-telepítés is ott szerepel a listában.
A kiírás nem állít teljesíthetetlen feltételeket: a legfontosabbak közé tartozik, hogy az igénylő tb-jogviszonnyal rendelkező, köztartozásmentes magyar állampolgár legyen, és legalább egy 25 év alatti gyermeket neveljen a felújítandó otthonban.
A határidőkre viszont érdemes figyelni: az igénylés 2022. december 31-éig nyújtható be, az utolsó felújítási számla kiegyenlítését követő 60 napon belül.
Az OFT részletes feltételeiért KLIKK IDE!
A napelem-telepítésben az EU-Solar mindenben segít!
Ha napelem-telepítésről döntött, beruházása során nyilvánvalóan a legjobb minőségre, a kivitelezésben a legmagasabb szakmai nívójú partnerekre számít. Naperőműve tervezésében, telepítésében bizton számíthat a hazai napelemszektor legnagyobb tapasztalattal, legszélesebb körű referenciákkal rendelkező társaságára, az EU-Solar Zrt.-re.
Nem kérdés, hogy egy évtizedekig jól működő rendszerhez a minőségi berendezések mellett hozzáértő kivitelező szükséges. Az EU-Solarra nemcsak a napelemek telepítése és majdani karbantartása, de már a precíz előkészítés teljes menetében is mindenben támaszkodhat.
Ha tehát szeretné értékes dologra költeni a terven felül kapott összeget, és eddig csak pénzügyi okokból nem vágott bele a napelem-telepítésbe, ne hagyja ki a vissza nem térő lehetőséget!
Használja ki a dupla kedvezményt most, kalkuláljon velünk, kérjen visszahívást munkatársainktól!