Autótöltők Csehországtól a tengerpartig

elektromosauto-toltes

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Írásunk címének első olvasása során az olvasóban felmerülhet a kérdés: hogy miért pont Csehország, és melyik tengerpart között épültek ki autótöltők? A válasz egyszerű! Jelen publikációnkban ugyanis a NEXT-E projektről, és annak eredményeiről számolunk be. A program célja pedig az volt, hogy a cseh határtól egészen az Adriai- és Fekete-tengerig létrejöjjön egy elektromos autótöltő-hálózat, ami kiszolgálja az e-autós közösséget.

ÁTADÁSRA KERÜLT AZ UTOLSÓ TÖLTŐBERENDEZÉS IS

A bevezetőben említett hálózat kialakításában jelentős szerepe volt a MOL-nak is. A társaság még 2017-ben csatlakozott a NEXT-E projekthez, hiszen a vállalatcsoport érintettsége, működési területe egybevágott a fejlesztések célterületével. A közelmúltban pedig átadásra került az utolsó, 59. elektromos töltőberendezés is Pest megyében, Vecsésen.

A projekt eredményeként létrejött a cseh határtól az Adriai- és a Fekete-tengerig az e-autók hatótávolságát is figyelembe vevő nemzetközi töltőinfrastruktúra. A MOL a projekt részeként konzorciumi partnereivel együtt a kelet-közép-európai régióban (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Magyarország és Románia) összesen 222 darab gyors, valamint 30 darab ultragyors EV-töltőt hozott létre a fő közlekedési folyosók mentén. A most kialakított hálózat kapcsolódik a szomszédos és a nyugat-európai infrastruktúrához is, így valójában a kontinens legnyugatibb pontjából is elérhető már az említett két tengerpart.

Image removed.

Amennyiben csak Magyarországra vonatkoztatva vizsgáljuk az új telepítéseket, akkor elmondható, hogy hazánkban a MOL által már összesen 81 egység került telepítésre,  közülük 7 darab gyors-, 68 darab nagyteljesítményű villám-, 6 darab pedig ultragyors töltésre képes. A régióban immáron 170 darab, nyilvános töltőberendezés működik a MOL színeiben, melynek zömét (141 darabot) a NEXT-E projekt keretében telepítettek.

A vállalatcsoport továbbra is prioritásként kezeli az elektromos töltőállomások hálózatának bővítését, éppen ezért a 2021-es év végéig 200-ra, 2025-ig pedig 500-ra kívánja emelni az elérhető elektromos töltőinek számát.

A program részben európai uniós támogatással valósult meg. A projekt teljes összköltsége 22,17 millió euró volt, melynek 85%-át, 18,84 millió eurót az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) biztosított.

Az ilyen fajta töltőinfrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen eleme annak, hogy az elektromos autózás tovább terjedhessen. A projekt jelentős mértékben növelte az EV-töltő-lefedettséget a régióban, kiszolgálva ezzel a helyi lakossági igényeket. Emellett hozzájárult még a Magyarország által is kitűzött, 2050-re megvalósítandó karbonsemlegességi cél eléréséhez.