Áram-vonalas kóla: a Pepsié a Tesla első e-kamionja!

tesla-semi-pepsi

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

A tervezettnél előbb, még az idén az utakon csodálhatjuk meg a Tesla első elektromos szuperkamionját, a Semit. És nem is akármilyen ruhában – egyenesen a Pepsi piros-fehér-kék színeibe öltöztetve, jelentette be a két óriásvállalat.

A Tesla még 2017 novemberében jelentette be a Semi nevű elektromos meghajtású kamion projektjét, amely azonban, nyilván a világválság hatására is, főként az akkumulátorok előállításának problémái miatt a tervezettnél kicsit lassabban haladt. Az első járműveket elvileg jövőre kezdik el kiszállítani, ám a CNBC most azt írta, hogy a PepsiCo kapja meg az első teherautókat, ráadásul a cég a sajátjaihoz már az idén hozzájuthat.

Image removed.
Tesla Semi – már Pepsi-színekben pompázva

 

A kóla mellett további üdítőket (7UP, Mirinda, Mountain Dew, Tropicana) és nassolnivalókat (Cheetos, Lays stb.) gyártó, évi 70 milliárd dolláros forgalmú konszern ugyanis szeretne zöldebb lenni és ennek egyik módja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ezzel párhuzamosan pedig a környezetbarát kamionok beszerzése. A gyárakból történő kiszállításhoz csak az Egyesült Államokban 36 000 saját tulajdonú, és leányvállalataik szolgálatában álló kamiont használnak.

Ramon Laguarta, a PepsiCo vezérigazgatója elmondta, hogy az első elektromos járművek a tervezett 2022-es időpontnál előbb forgalomba állnak majd. Mindez két okból is érdekes: egyrészt a Tesla korábban azt közölte, hogy az első teherautókat a leghamarabb a jövő év első felében szállítja ki, a másik pedig, hogy a jelenlegi chip- és akkumulátorhiány tükrében aligha lehetséges előrébbhozni a gyártást. Az egyetlen alternatíva, hogy a két fél külön megállapodást kötött egymással és a PepsiCo kap néhány kamiont mindennapi tesztelési célokra. Laguarta ugyanakkor azt nem árulta el, hogy mennyi jármű érkezhet.

A PepsiCo egyébként még 2017 végén 100 darab Tesla Semit rendelt, amelyek ára 150 000 és 180 000 dollár között mozog – ami a gyártó szerint már 2 év után megtérülhet.

Image removed.

A Teslánál a Semi bejelentése óta beszélnek róla, hogy az elektromos kamionhoz egy Megacharger nevű töltőhálózatot is terveznek, amelynek oszlopai, a név alapján valószínűsíthetően 1 MW feletti csúcsteljesítmény leadására lehetnek képesek. Bár ez hatalmas szám, valójában már léteznek olyan supercharger állomások, amelyeknél 8–10, vagy még több 250 kW-os oszlop. Persze, a Tesla sem akar ekkora teljesítményt fixen lekötni, ezért akkutelepekkel támogatja meg a töltőoszlopokat az átmeneti csúcsterhelés költséghatékony kezelésére.

(Forrás: cnbcPONTcom)