A világ legnagyobb turbinája 40 ezer háztartást láthat el zöld energiával

szelturbina-kina

Elindult az új Otthonfelújítási program! Minősítsen elő!

Amint megépül, évente 40 ezer háztartás áramszükségletét biztosíthatja a világ legnagyobb szélturbinája. A hatalmas berendezés terveit a napokban egy kínai gyártó mutatta be.

Nem sokkal azután, hogy Kínában megkezdték a világ legnagyobb megújuló energiát hasznosító erőművének építését, az ország ismét egy rekorddöntésre készül. Egy kínai gyártó a napokban mutatta be annak a 18 MW-os tengeri szélturbinának a terveit, amely ha megépül, a világ legnagyobbja lehet - írja az Interestingengineering.

A H260-18MW turbina rotorátmérője 260 méter, 128 méter hosszú lapátjai pedig 53 ezer négyzetméternyi - hét focipályányi - területet járnak be egy forgással. A termelésoptimalizálást számos kiegészítő berendezés segíti majd, így a tervek szerint évente 74 GWh villamosenergia-előállítására lesz képes egyetlen turbina, ami csaknem 40 ezer háztartás áramszükségletét fedezi.

Mások is pályáznak a “Világ Legnagyobb Szélturbinája” címre

A GE Renewable Energy decemberben jelentette be, hogy a Haliade-X nevű turbinája 14,7 MW-ig kapta meg a hivatalos tanúsítványt, ezzel jelenleg ez a világ legerősebb szélerőműve. Kérdés, hogy meddig viselheti ezt a címet?

A kínai turbina mellett versenyben van egy dán szerkezet is, amelynek prototípusa szintén nemrég kezdte meg működését Nyugat-Jylland területén található Østerild Tesztközpontban - számol be róla az Alternatívenergia. A V236-15.0MW turbina 280 méter magas, rotorjának átmérője 236 méter, a szél által megfújt felülete pedig több mint 43 ezer négyzetméter. A számítások szerint az egyetlen turbina által termelt energia nagyjából 20 ezer európai háztartás áramigényét fedezheti. A tömeggyártása még odébb van, hiszen előbb meg kell kapnia a teljes tanúsítványt, de még ahhoz is számos ellenőrzésen és tesztelésen kell átesnie.