Elindult az új Otthonfelújítási program! Minősítsen elő!
Gravitációs akkumulátorként használva a felhagyott bányákban annyi energiát tudnánk tárolni, amennyi egy napra a Föld egész lakosságának elegendő lenne.
Megfelelő időjárási körülmények között a szél- és naperőművek rendszerint több energiát termelnek az aktuális energiaigénynél. Ezt a többletet pedig érdemes eltárolni akkorra, amikor arra szükség lesz. A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (International Institute for Applied Systems Analysis, IIASA) kutatói szerint a felhagyott bányák megfelelők lennének erre a célra.
Nemrég megjelent tanulmányuk szerint gravitációs akkumulátorként használva ezek a bányák akár 70 TW-nyi energia tárolását tennék lehetővé, ami megegyezik a Föld teljes lakosságának egynapi energiafelhasználásával - számol be róla az Euronews.
Hogyan működik a gravitációs akkumulátor?
A mindennapi életben használt energiatárolók működése elektrokémiai folyamatokon alapszik: bizonyos reakciók energiát szabadítanak fel, amelyet aztán fel tudunk használni.
A gravitációs akkumulátor ezzel szemben egyfajta mechanikus szerkezet. A többletenergiát arra használja, hogy a levegőbe emeljen például egy nehéz súlyt. Amikor az energiára szükség van, akkor a súly elkezd ereszkedni, miközben egy generátort meghajtva áram termelődik.
Az egyre népszerűbb szivattyús-tározós vízerőművek szintén egyfajta gravitációs akkumulátorok. Ezek két, eltérő tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő víztározót foglalnak magukba. Amikor sok energia áll rendelkezésre, az alacsonyabban fekvő tározóból a magasabban fekvőbe juttatják a vizet. Amikor pedig energiára van szükség, megfordítják a folyamatot.
A meglévő infrastruktúrát használnák fel
A IIASA kutatói a bányák meglévő infrastruktúráját hasznosítanák az energiatároláshoz. A meglévő liftekkel emelnék fel a homokkal teli konténereket, a mély aknák pedig tökéletesen megfelelnének ezek leeresztésére. Ahhoz ugyanis, hogy megfelelően működjenek a gravitációs akkumulátorok, legalább 300 méter esési mélységre van szükség. A bányák ráadásul összeköttetésben vannak az elektromos hálózattal, így a csatlakozást sem kéne kiépíteni.
A bányák ilyen jellegű hasznosítása ráadásul nemcsak az energiaproblémákra jelenthet megoldást, de az elszegényedett bányászközösségek számára is bevételt generálhat.
- A bányák bezárásával munkások ezreit bocsátják el, és ez tönkreteszi azokat a közösségeket, amelyek a bányászatra támaszkodtak - magyarázta Julian Hunt, az IIASA egyik munkatársa. - Energiatárolóként hasznosítva azonban továbbra is tudna munkahelyeket biztosítani.