Pillanatok alatt elkapkodták az elektromos autókra szánt ingyenmilliókat

pillanatok-alatt-elkapkodtak-az-elektromos-autokra-szant-ingyenmilliokat

Elindult az új REPowerEU pályázat! Válassza az EU-SOLAR-t!

Beigazolódott a gyanú, hogy az idén is megnyíló elektromos autóvásárlási pályázatban nyújtott támogatásért hatalmas lesz a roham. Korábbi írásunkban jeleztük, hogy idén több változtatás is történt annak érdekében, hogy minél szélesebb kör jelentkezhessen a támogatásért, illetve biztosított legyen a keret tartósabb elérhetősége. Utóbbira viszont rácáfoltak a közelmúlt történései. Nézzük is mi történt!

NAPOK ALATT KIMERÜLT A KERET

Számítani lehetett arra, hogy nagy lesz a roham az elektromos autókra kapható ingyenmilliókra, de a kiírókat is megdöbbentette az, hogy egy nap alatt elfogyott az első egymilliárdos keret. Ennek kezelése érdekében a nagymértékű érdeklődésre hivatkozva a program lebonyolítói a kiírás másnapján lehetővé tették a teljes keretösszeg elérését, majd pár óra elteltével jött a sokkoló hír: a teljes dedikált összeget is kimerítették a pályázók. Így valójában 2021. június 15. 12:01 percig nyújthatták be kérelmüket az érdeklődők, majd a benyújtási lehetőség lezárult. Az IFKA közleménye szerint közel 1500 pályázó jelentkezett az E-AUTO-2021/lakossági kódszámú elektromos gépjárművek beszerzésének támogatását célzó pályázati kiírásra. A rendszerre zúduló dömping sok pályázónak bosszankodást is okozott, hiszen a lebonyolítás több technikai probléma mellett valósulhatott csak meg. Rengetegen a pályázati oldal terhelése miatt be sem tudtak lépni a felületre, sőt a kereskedők listája sem volt teljes, ami megakadályozta, hogy egyes pályázók benyújthassák kérelmeiket.

SIKERES PÁLYÁZÓK! ÉRDEMES ELŐRE FELKÉSZÜLNI!

Azok, akik időben és hiánytalanul be tudták adni kérelmüket érdemes felkészülniük az új „jövevény” fogadására. Egy elektromos autó nagy öröm minden család részére, hiszen extra komfortot jelent egy ilyen gépjármű, ráadásul nem kell törődni már a károsanyag-kibocsátással, az üzemanyagárakkal és az állandó karbantartásokkal. Ugyanakkor egy dolgot érdemes beszerezni otthonra, hogy valóban gondtalan legyen az autózás: egy autótöltőt! Egy otthoni autótöltővel az elektromos autó tulajdonosa megszabadulhat attól a bosszantó jelenségtől is, hogy vadásznia kell a városban a töltőállomásokat. Egy házi EV-töltővel reggel egy teljesen feltöltött autóba szállhatunk be, és ha odafigyelünk nem is kell majd napközben újratöltenünk. A nap végén pedig újra töltőre helyezhetjük az autónkat, és nem kell foglalkoznunk azzal, hogy teljes feltöltés után elhagyjuk a töltési pontot helyet adva ezzel másnak. Azt is érdemes megemlíteni érvként, hogy az otthoni töltés jóval olcsóbb, mint a közterületi. Persze ezt is lenullázhatjuk, ha egy hibrid, energiatárolós napelemes rendszerrel rendelkezünk. Egy megfelelően méretezett, házra felszerelt napelemes rendszer biztosítani tudja, hogy a teljes háztartás energiaigénye, valamint az autó töltéséhez szükséges energia is rendelkezésre álljon. Így a tulajdonosuk nemcsak karbonmentesen, hanem rezsi- és üzemanyagköltség-mentesen is élhet!