Elindult az új REPowerEU pályázat! Válassza az EU-SOLAR-t!
Mesterséges, úszó “levelet” alkottak meg a Cambridge Egyetem munkatársai, ami napsugárzásból és vízből képes előállítani tiszta üzemanyagot.
Amíg a szél- és a napenergia hasznosítása egyre olcsóbbá és elterjedtebbé válik az élet sok területén, addig például a tengeri szállítmányozásban a kibocsátás-csökkentést nehéz megoldani. A globális kereskedelem nagyjából 80 százaléka fosszilis tüzelőanyagokkal hajtott teherszállító hajók segítségével valósul meg, mégis ez a terület kevés figyelmet kap a klímaválság kezelésében.
Az első prototípus még túl nagy és nehéz volt
A Cambridge Egyetemen dolgozó Erwin Reisner professzor és csapata azonban pár éve már kutatja, milyen fenntartható alternatívái lehetnek a benzinnek. Már 2019-ben megalkottak egy olyan eszközt, amelynek működése a fotoszintézis elvén alapul, vagyis azon a folyamaton, amely során a növények a napsugárzást víz és szén-dioxid felhasználásával tápanyaggá alakítják.
Az elméleti elgondolást sikerült a gyakorlatba is átültetniük, de az első prototípus még nagy és nehéz volt, ami bonyolította volna a tömeges gyártását, szállítását. Éppen ezért elkezdték csökkenteni a méretét.
- Szerettük volna látni, mennyit csökkenthetünk az eszköz méretén anélkül, hogy befolyásolnánk a teljesítményét - magyarázta Reisner, a kutatás vezetője. - Rengeteg új alkalmazási lehetőséget adott az, hogy annyira le tudtuk kicsinyíteni, hogy elég könnyű lett az úszáshoz.
Az elektronikában használt technológiával fejlesztettek
A csapat az eszköz méterének csökkentéséhez az elektronikában használt miniatürizációs technológiákat hívták segítségül. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan vigyék fel a fényelnyelő anyagokat a könnyű alapra úgy, hogy közben a víz beszivárgásától is megóvják az eszközt. Ehhez a perovszkit nevű anyagot használták, amit rugalmas műanyagból és fémből készült fóliára vittek fel, majd az egészet egy széntartalmú, víztaszító anyaggal vonták be. A végeredmény egy olyan eszköz lett, ami nemcsak hasonlóan működik, hanem hasonlóan is néz ki, mint egy igazi levél.
A teszteket a csapat az egyetemhez közeli Cam folyón végezte, és ahogy a Nature tudományos folyóiratban megjelent cikkükben is bemutatják, ugyanolyan hatékonysággal tudtak üzemanyagot előállítani napfényből, mint a valódi növények.
- Az energiatermelést egyre több napelempark segíti. Mi is hasonló parkokat képzelünk el, ahol a tiszta üzemanyagot szintetizálják, hogy ellássák a partmenti településeket vagy éppen a távoli szigeteket - ismertette Dr. Virgil Andrei, a tanulmány társszerzője. - A tavak, öntözőcsatornák felszínét beborítva pedig megakadályozhatják azok vízének elpárolgását.
Igaz, további fejlesztések még szükségesek, hogy kereskedelmi célokra is használható legyen az eszköz, az eddigi eredmények biztatók, és számos új utat nyitottak meg a kutatók előtt.
(Forrás: cam.ac.uk)