Elindult az új Otthonfelújítási program! Minősítsen elő!
Ma már megkérdőjelezhetetlen, hogy az alternatív energiaforrások jelentik a választ az egyre inkább égető energia- és károsanyag-kibocsátási válságra. A folyamatos technológiai fejlődés és a piaci árak alakulása okán került éppen ezért fókuszpontba a napenergia. A Nap energiájának hasznosítására pedig két elterjedt mód ismert jelenleg: a napelemes és a napkollektoros rendszer. E cikkünkben a napelemre koncentrálva mutatjuk be azokat a fontosabb állomásokat, melyek meghatározóak voltak ennek a megújuló energiatermelési formának az elterjedésében.
A NAPENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK FŐBB MÉRFÖLDKÖVEI
I. Őskor – a kezdetek A napenergiában rejlő lehetőségeket már az őskorban felfedezték az emberek. A Nap sugarait ekkor még passzívan használta fel a társadalom tárgyak megszárítására, felmelegítésére esetleg meggyújtására. II. Ókor – a napenergia, mint fegyver Érdemes kiemelni az ókor egyik első és legnagyobb szolártechnikusát Arkhimédész, aki számos napenergiával kapcsolatos kutatás alapját fektette le. Ő fedezte fel és írta le például, hogy homorú tükrök segítségével fókuszálni lehet a napsugarakat egy adott pontra, ami akár több száz méter távolságban lévő tárgyakat is képes lángra lobbantani. Ennek a forradalmi technológiának gyakorlati és hadi hasznosítása valósult meg például Marcus Claudius Marcellus Sziciliánál állomásozó hajóinak felgyújtásakor is. III. Középkor – hőhasznosítás A középkor gyakorlatilag a Nap energiájának hőtermelési hasznosításával telt. Ennek alapjait Gallilei fektette le a lencse feltalálásával. Az első modernnek tekinthető napmelegtárolót de Saussure építette, aki 5 üvegtárcsát helyezett el egymás mögé úgy, hogy közöttük bizonyos térfogatú légteret hagyott. A lencsék hatására az üvegrétegek közötti levegő jelentősen felmelegedett. Ezzel a technológiával de Saussure 87,5 °C-ot is elő tudott állítani. A mai modern síkkollektorok ugyanezen elven működnek. 
IV. 19. század – napenergia, mint a fosszilis energiahordozók versenytársa A 19. század közepén kezdődött a ma ismert napelemek alapjainak letétele. A napenergia energiatermelésben történő hasznosításának jogosultságát éppen az a korai felismerés adta meg, ami napjainkban is az egyik legnagyobb problémát okozza: a fosszilis energiahordozók okozta emisszió. A fotovoltaikus hatást Alexandre Edmond Becquerel francia fizikus fedezte fel először 1839-ben és mutatott rá a benne rejlő lehetőségekre. Ugyanebben az évben megépítette az első fotovoltaikus elemét. Becquerel által végzett kutatásokra alapozva Willoughby Smith brit elektromérnök 1860-as évektől kezdett kísérletezni a fotovoltaikus technológiával. Smith 1873-ban a Nature tudományos folyóiratban jelentette meg tanulmányát, amely a szelén fotovoltaikus tulajdonságát és viselkedését írta le. Ez az értekezés bebizonyította, hogy a fosszilis energiahordozóknak komoly vetélytársa lehet idővel a napenergia.
