Kína napelemfarmjai tarolnak

kina-terulet

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Észak-Kínában található Datong városa, amelynek területén két hatalmas méretű panda fekszik. Az egyik közülük még integet is. Napelempanelek ezrei alkotják őket, rendkívül kreatív, látványos módon hasznosítják a Nap energiáját.

A két panda együtt és a többi, pluszban melléjük telepített napelemeket is beleszámítva, összesen egy 100 megawattos farmot formálnak meg, ami 248 hektárnyi területen  fekszik. Ez tulajdonképpen relatív kis napelemparknak számít a kínai mércéhez viszonyítva, de az biztos, hogy egyedülálló kivitelezés.

A vállalat (Panda Green Energy), aki a napelemfarm felépítéséért felelős, egy általa kiadott dokumentumban a következőképp fogalmazott: “Úgy lett megtervezve és felépítve, hogy Kína nemzeti kincsét tükrözze vissza, azt szimbolizálja.”

Kínának több napenergia-kapacitása van, mint bármely másik országnak a világon. Rettentően nagy, 130 gigawattnyi. Ha az összes egyszerre, egy időben termelne áramot, az egész Egyesült Királyságot el tudná látni energiával, több alkalommal is.

Kína több, meglehetősen nagy napelemfarm otthona - beleértve a hatalmas, 850 megawatt kapacitással rendelkező Longyangxia Dam Solar Park létesítményt a maga 4 millió panelével. A legnagyobb napelempark a világon jelenleg Kína Tengger sivatagában helyezkedik el. Ennek a kapacitása meghaladja az 1500 megawattot.

Ezen projektek a létrehozása, megépítésük több millió dollárba került - de vajon megérte-e? Elég lesz-e az egyre szélesebb körben terjedő farmok felépítése ahhoz, hogy valóban elérjék céljukat, a zöld energia megteremtését?

Kína a világ legnagyobb napelempanel-gyártója, mutat rá Yvonne Liu, a Bloomberg New Energy Finance piackutató vállalat munkatársa. “A piac nagyon nagy”, mondja. “Olyan, mint egy iparpolitika a kormánynak.”

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a világ napelempaneljeinek több mint 60%-át Kínában gyártják. A kormánynak teljes gazdasági érdekeltsége van, így biztosítja a nagy keresletet a napelempanelek iránt.

GROWATT:

Kína egyik legnagyobb inverterexportőre, a Growatt is kiveszi részét a napenergia hasznosításából. Számtalan napelempark szerves résztvevője és támogatója volt a Growatt az évek alatt, több projekt működését is lehetővé tette. Ezek az inverterek megbízhatóak és rendkívüli ár-érték arányt képviselnek, hatékonyságukat több millió elégedett ügyfél igazolja.

Projektjei közül kiemelendő a Thaiföldön telepített, 90 megawattos ültetvény, amely kiemelkedő teljesítményt nyújt azáltal, hogy optimalizálva lett a meleg és párás időjárásra.