Elindult az új REPowerEU pályázat! Válassza az EU-SOLAR-t!
Néhány évvel ezelőtt a napelemes rendszerekre még a gazdagok kiváltságaként tekintettünk. Ennek oka egyrészt az volt, hogy jóval drágábbak is voltak a jelenlegi piaci árakhoz képest, másrészt pedig csak azok tudtak hozzájutni, akiknek módjában állt a beruházást egyösszegben kifizetni. Ez 2017-ben viszont drasztikusan megváltozott a Napelemes támogatásként” is ismert VEKOP-5.2.1-17 és GINOP-8.4.1/A-17 „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel”-nek köszönhetően. Ezek a pályázatok az utóbbi években tízezreket segítettek már egyszerűen és költséghatékonyan napelemes rendszerhez jutni. A következőkben ezzel a lehetőséggel kapcsolatban osztunk meg néhány fontos gondolatot.
A NAPELEMES TÁMOGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK
Először is fontos azt tudni, hogy a VEKOP-os, a Pest megyei lakosság számára kiírt pályázati lehetőség, már nem érhető el, ugyanis 2019. október 17. 16:00 órától szüneteltetésre került a kiírás. A szerencsésebb vidéki lakosság számára ugyanakkor a GINOP-8.4.1/A-17 még mindig nyitva áll. Ez a program eredetileg 105,2 milliárd forintos keretösszeggel indult még 2017 év elején, amit az évek során két alkalommal is csökkentettek. Először idén 2020.06.15-én csökkentették le a keretet 91,21 milliárd forintra, majd egy hónappal később, 2020.07.15-tel ismét lecsökkentették a forrást 75,98 milliárd forintra. Adódhat a kérdés, hogy mi történik, ha kifogy a keret a GINOP-os kiírás esetében is? A tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy ebben az esetben az is ideiglenesen szüneteltetésre kerül csakúgy, mint a VEKOP-5.2.1-17. A másik felmerülő kérdés, hogy lehet-e előre látni, hogy mikor fogy ki a keret? Sajnos ezt pontosan nem lehet megállapítani, megjósolni tudjuk csak, hogy egyik napról a másikra fog ez megtörténni. Mindezért elkezdődött a versenyfutás az idővel.
AZ MFB0 HITEL, TÁMOGATÁS VAGY EGY HITEL?
Az MFB0, ahogy azt a pályázati kiírások neve is jelzi egy, a Magyar Fejlesztési Bank által biztosított hitelkonstrukció. Ennek ellenére gyakran nevezik a lehetőséget támogatásnak is. Mi ennek az oka? Ahhoz, hogy ezt megértsük, egy kicsit mélyebbre kell ásnunk a témakörben. Az MFB-s hitelkonstrukció főbb jellemzői a következők:
- Nincs kamat;
- Nincs folyósítási díj;
- Nincs kezelési költség, rejtett költség;
- Elég hozzá csupán 10%-os önerő;
- 5 millió forint hitelösszegig nem szükséges ingatlanfedezet, így nincs szükség értékbecslésre sem;
- Akár 20 év futamidővel is igényelhető;
- Bármikor költség nélkül előtörleszthető.
Amennyiben a piacon fellelhető egyéb finanszírozási formákhoz (pl.: szabad felhasználású személyi hitel) hasonlítjuk az MFB bank által nyújtott, támogatott hitelt, úgy megállapíthatjuk, hogy önmagában a 0%-os kamat 400-500.000 Ft-os támogatást jelent a futamidő alatt. Leginkább ez az oka annak, hogy a GINOP-8.4.1/A-17 hitelprogramot sokan “napelemes támogatásnak” is nevezik.
MIÉRT VÁGTAK ÉS VÁGNAK BELE EZREK, TÍZEZREK AZ MFB ÁLTAL KÍNÁLT PROGRAMBA MÉG AKKOR IS, HA EZ EGYFAJTA KÖLCSÖN?
A válasz egyszerű: azért, mert villanyszámlát mindenképpen fizetniük kell. Ugyanakkor nem mindegy, hogy a szolgáltatókat gazdagítják ezzel végeláthatatlanul, vagy saját maguk számára hoznak létre egy biztonságos befektetést. Mit is értünk pontosan ezalatt? Azt, hogy elektromos áram nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az életünk. Éppen ezért a havonta jelentkező villanyszámlát rendszeresen be kell fizetnünk a szolgáltató felé. Ez pedig egy olyan havi rendszerességgel jelentkező költség, ami egész életükön át kíséri bennünket. Az MFB által nyújtott hitelprogram kihasználásával viszont többé már nem lesz egy végeláthatatlan fizetési kötelezettség a villanyszámla. Továbbá kiemelendő, hogy ez a befektetés ráadásul semmiféle plusz kiadást nem fog jelenteni háztartásunk számára. Mindezt alá is támasztjuk egy számítással: (A bemutatott számadatok és információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek ajánlattételnek.) Tegyük fel, hogy Ön egy átlagos családi házban, vagy éppen sorházban él, és a villanyszámlája átlagosan 13-15.000 Ft körül mozog havi szinten. Amennyiben nem él az MFB által nyújtott 0%-os hitellel, akkor a havonta jelentkező 13-15.000 Ft-os (az áremelkedés kockázatát figyelmen kívül hagyva) áramszámlája egész életét végig fogja kísérni, ha a megszokott komfortban szeretne élni. Ezzel pedig kétségkívül az áramszolgáltatóját fogja gazdagítani. Egy másik lehetőség, ha kihasználja az MFB által nyújtott hitelkonstrukciót. Ebben az esetben a villanyszámla kiváltásához szükséges napelemes rendszer nagyjából 2 millió forintba kerül, aminek csupán a 10%-ával kell rendelkeznie, vagyis 200.000 Ft-tal. A maradék 1.800.000 Ft-hoz kamatmentesen, ingatlanfedezet, kezelési és folyósítási díj nélkül tud hozzájutni, kihasználva a maximális 20 éves futamidőt. Ennek megfelelően:
- A korábbi 13-15.000 Ft-os villanyszámlája azonnal lecsökken 7500 Ft-ra.
- Soha többé nem lesz kiszolgáltatva az energiaár-változásnak, Önnek mindig 7500 Ft-ot kell majd befizetnie.
- Előre tudni fogja az utolsó 7500 Ft kifizetésének dátumát.
- A futamidő lejárta után napelemes rendszere ugyanúgy termelni fogja Önnek a szükséges energiát.
Ebből pedig látható, hogy a több ezer, tízezer ember, aki kihasználja/kihasználta az MFB 0%-os hitelkonstrukcióját semmi mást nem tett, mint egy havi rendszerességgel keletkező, egész életen át tartó kötelező kiadást –, amivel ráadásul mást gazdagít –, lecserélt egy biztonságosabb befektetésre, mellyel már saját magának termel hasznot. A következő időszak, melynek elébe nézünk, döntő fontosságú az MFB energiahatékonysági hitelprogram fennmaradó hitelkeret elosztásának szempontjából. Versenyfutásban vagyunk az idővel, s a sikeres célba érés érdekében az Ön közreműködése is elengedhetetlen, mert egyedül nem fog sikerülni. Szeretnénk biztosítani arról, hogy a kialakult helyzetben az Ön aktív együttműködése esetén az EU-Slar Zrt. készen áll, mindent megtesz azért, hogy az elindított projektek még időben eljussanak a bankfiókokba, és a késés ne lehessen akadálya a banki elbírálásnak. Mindannyian azon dolgozunk, hogy az Ön napelemes rendszere a jelenlegi állami támogatással meg tudjon valósulni.