Megtörtént a katasztrófa: leszakadt az óriásjégtömb az Antarktiszról

jegolvadas

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Egy sajnálatos esemény következett be a napokban, egy hatalmas, hatezer négyzetkilométeres jégtömb vált le az Antarktiszról.

A most bekövetkezett tragédiát már májusban megjósolták a tudósok. A Larsen C jégselfből, azaz a parti síkságról, egy hatalmas  jégtömeg szakadt le. A leszakadt darab körülbelül 350 méter vastag.

A kutatók évek óta figyelték, a selfjég változásait. Az Antarktisz jégselfjeinek olvadását a globális felmelegedés hatásának tudják be. A jégtömb hasadását, először 2014-ben észlelték és a tavalyi évben megjósolták, hogy idén nyáron leszakadhat.

Idén májusban már szinte biztosnak látszott, hogy elkerülhetetlen a tragédia, amelyre Dan McGrath geofizikus, a US Geological Survey amerikai tudományos kormányszervezet munkatársa hívta fel a figyelmet.

A leszakadt táblás jégtömb, lassú mozgásából adódóan, még nem jutott messzire, a kutatók folyamatosan megfigyelés alatt tartják. Sajnálatos módon, a szél és az áramlatok északi irányba tolják, ahol fontos hajózási útvonalakat érint.

Az Aqua szatellit, amerikai infrás érzékelője jelezte, hogy tiszta víz jelent meg a self és a jégtömb között, a jelzés szerint tehát megnyílt a jégtömb. - értékelte Adrian Luckman professzor, aki a Swansea Egyetemen közelről tanulmányozta a jégtömb viselkedését.

Sajnálatos módon a Sentinel-1, európai műholdradar képei is megerősítették a leválást.

A masszív jégtömeg a víz felszínén úszva nem okozna akkora problémát, viszont a Larsen C szétesése veszélyezteti a szárazföldi jeget. Miután a szárazföldi jég megolvad, egyszerűen az is beleomlik a tengerbe.

Ha ez megtörténik, a globális tengerszint 10 centiméterrel is megemelkedhet.