Az első holland bicikli út napelemből

solarroad-hollandia

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Még csak 70 m hosszú, de már világhírű az első napelemes bicikliút, amely Hollandiában található. Még ennél is hosszabb lehet a Solaroad, ha alkalmasnak bizonyul, mely Amszterdamtól 25 kilométerre fekvő Krommeniében található. A Solaroad 2,5-szer 3,5 méteres előregyártott panelekből összeállított út. A napelemeket, vastag, érdesített felületű üveggel borított panelekben helyezték el.  Nagy felületet lehet velük borítani, és kevésbé rontják a város összképét. A tervezők szerint 30 százalékkal kisebb a hatékonyságuk, mint  háztetőkre szerelt paneleké. A gyártó cég elmondása szerint egy-egy panel akár 3 családi ház energiaszükségletét tudja előállítani, esetleg megtermelni az utcai világításhoz szükséges elektromos áramot. Az alapötlet csakhogy ennél is összetettebb. A tervek szerint később rendszerré fejlesztenék a paneleket, melyek átadhatják a rajtuk haladó járműveknek a napfényből azonnal, helyben nyert energiát, de első körben még tovább fejlesztik a bicikli utat.