Az aszályos időjárás próbára tette a fekete gólyákat

a-fekete-golyakat-megviselte-az-aszalyos-idoszak

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Az aszályos időjárás és a fajra jellemző speciális élőhely-igény miatt a fekete gólyák költése idén rosszul sikerült Magyarországon. Ha az aszály folytatódik, pár éven beül egy-egy régióból teljesen eltűnhetnek ezek a fajok.

Az országban nagyjából 350-400 pár fekete gólya fészkel, amelyeknek komoly megpróbáltatást jelentett a már tél végén jelentkező aszály. A Hortobágyi Nemzeti Park kollégái augusztusban tették közzé a rövid hírt, miszerint a Tisza mentén a 16 páros állományból csak két párnak volt fiókája, de ott is csak egy-egy tudott kirepülni - ez a tapasztalat sajnos országosan is érvényes.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az Infostartnak elmondta, hogy a kedvezőtlen megfigyelések ellenére is vannak olyan speciális fészkelőhelyek, ahol jobbak a költési arányok. Meglepő módon idetartozik például a Kiskunság, amely az egyik leginkább aszállyal sújtott térség az országban. Mégis a fekete gólyák ismernek olyan kis vízfoltokat homokbuckák között, ahonnan táplálékot tudnak szerezni.

A szakértő kifejtette, hogy ez a madárfaj táplálékát elsősorban az ártéren, az erdőben keresi: halakat és békákat fogyaszt, tehát speciális környezeti hatásokra van szüksége. A tél végi csapadék azért fontos, mert a békák olyankor keresik fel az erdei vizes élőhelyeket, a tavaszi árvíz pedig azért, mert akkor halakkal teli vízállások maradnak az erdőkben. Mivel azonban már tavaly télen elkezdődött az aszály, ezért sok helyen a feketególya-párok nem is kezdtek költésbe, mert látták, hogy esélytelen lenne felnevelni a fiókákat.

- Csak akkor van esély a fajok közép-hosszú távú megmaradására, ha megváltoztatjuk a fenntarthatatlan életmódunkat - hangsúlyozta Orbán Zoltán. - Mesterségesen még a néhány száz páros feketególya-állományt sem lehet megtartani. Ha pedig az aszály folytatódik, akkor bizony az ilyen specialista fajok 5-10 év alatt akár el is tűnhetnek egy-egy régióból.

Jó hír, hogy legalább a fehér gólyák esetében nincs ilyen probléma, hiszen nekik a fő táplálkozási területüket a száraz, kiszáradó gyepek jelentik. A szóvivő hozzátette, hogy az országos költési adatokat még nem összesítették, de nagyjából tízszer többen vannak a fekete gólyáknál. Az eddig feldolgozott adatok alapján olyan jól sikerült a költési szezonjuk, hogy a harmincéves átlagnál jobb költési eredmény jött ki.

 

(Forrás: infostart.hu)