Felvillanyozó várakozás az utasra: Kölnben már vezeték nélkül töltik az elektromos taxikat

felvillanyozo-varakozas-az-utasra-kolnben-mar-vezetek-nelkul-toltik-az-elektromos-taxikat

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Kölnben, a főpályaudvar szomszédságában üzembe helyezték Németország első induktív töltőrendszerét elektromos taxik számára. Ez lehetővé teszi, hogy az e célra átalakított autók várakozás közben feltöltsék az akkumulátort, anélkül, hogy a sofőrnek ki kellene szállnia. Az innovatív megoldással a taxik nagyobb városi rugalmasságát és mobilitását igyekeznek elősegíteni – tudatja a Rajna-parti város honlapja, a stadt-koeln.de.

„Jó, hogy az első ilyen létesítmény Kölnben lép működésbe az éghajlatbarát mobilitás előmozdítása érdekében. Önkormányzatként arra vagyunk hivatottak, hogy kipróbáljuk és támogassuk az innovatív technológiákat, hozzájárulva ezzel a légszennyezés csökkentéséhez és a klímasemlegességhez” – kommentálta az eseményt Henriette Reker, Köln polgármestere.

Az új taxitöltő a Duisburg-Esseni Egyetem vezetésével zajló, hároméves „Taxi-töltési koncepció elektromos taxikhoz közterületen” (röviden: TALAKO) című kutatási projekt eredménye. Az induktív töltőrendszert a RheinEnergie AG megbízásából építették, és a projekt befejezése után is működtetni fogják. Az INTIS GmbH technológiájával 22 kilowatt töltési teljesítmény érhető el.

Az előnyök nyilvánvalóak: lehetőleg minden várakozási idő legyen töltési idő. Minden perc a töltőtáblánál 1,5 kilométer plusz hatótávolságot jelent. Ha a tesztelési szakasz jól sikerül, az INTIS gyorsan szélesebb körben is elérhetővé teszi a technológiát.

A projektben használt LEVC TX járművek (az egyébként közismert mai londoni taxik) kerekesszékesek szállítására is alkalmasak. Elektromos meghajtással akár 130 kilométert is megtehetnek; az előre nem láthatóan hosszabb utakon a benzinmotor kapcsol be hatótávnövelőként.

A német projekt úttörő ugyan, de nem egyedülálló, a hírek szerint a svéd és a norvég fővárosban is hasonló kísérletet folytatnak, ugyancsak elektromos taxik kábel nélküli töltésével.

(Forrás: stadt-koeln.de)