Elindult az új Otthonfelújítási program! Minősítsen elő!
Bár egyre népszerűbbek az elektromos gépjárművek, mégis szükség van arra, hogy eloszlassunk néhány tévhitet, és bemutassuk azokat a szempontokat, amik miatt érdemes elgondolkodni egy e-autó vásárlásán. Az elektromos meghajtású személygépkocsiknak számos előnye van, melyek közül jelen cikkben 6-ot be is mutatunk.
EGY KIS TÖRTÉNELMI KITEKINTÉS
Az első elektromos autót már a 19. század végén létrehozta egy angol mérnök, Thomas Parker. A forradalmian új technológia elterjedésének egyik legfőbb akadálya az volt, hogy az akkori akkumulátorok rendkívül alacsony teljesítménnyel bírtak. A hatótáv nem volt megfelelően biztosított az energiatárolási kapacitások miatt. Mindezért a technológia a 21. század elejéig sokáig parkolópályára került. Manapság viszont az elektromos gépjárművek reneszánszukat élik! Az eddig problémát jelentő akkumulátorok kapacitása már olyan mértéket öltöttek, hogy az e-autók már több száz kilométert is meg tudnak tenni egy töltéssel. A népszerűséghez az is hozzájárul, hogy a hagyományos személygépkocsik a fosszilis üzemanyagok elégetésével igen komoly környezeti károkat okoznak. Az elektromos hajtású járművek ezutóbbi problémára pedig az egyik legjobb alternatívát jelentik.
6 ÉRV AZ E-AUTÓK MELLETT
A következőkben olyan az elektromos autózás mellett szóló 6 érvet mutatunk be, ami rávilágít arra, hogy a tisztább és biztonságosabb jövő érdekében szükségszerű a hagyományos hajtású gépjárművekről való mihamarabbi átállás:
- Sokkal zöldebb egy elektromos autó, mint egy hagyományos
Gyakran felmerül az a bírálat, hogy az elektromos autók üzemanyagát jelentő áram is fosszilis energiahordozók elégetéséből származik. Ez a jelen helyzetben részben helytálló, hisz világszerte az elektromos áramot többnyire nem megújuló energiaforrások felhasználásával állítják elő. Ugyanakkor bizalomra ad okot, hogy a Földön egyre több helyen épülnek hatalmas napelem parkok, melyek olyan zöld energiát állítanak elő, ami nem jár emisszióval. Továbbá a legtöbb háztartás megteheti, hogy saját maga állítsa elő a töltéshez szükséges energiát azzal, ha ingatlanára napelemes rendszert szereltet fel. Megfelelő mennyiségű napelemmel nem csak az autótöltés, hanem a lakás teljes fogyasztása is megújuló forrásból biztosítható. Emellett ki kell emelni, hogy az elektromos autóknál a gyártáshoz számottevően kevesebb alkatrészt használnak fel. A kevesebb alkotóelem pedig kevesebb beszállítót, és így rövidebb ellátási láncot jelent, ami szintén csökkenti a légszennyezettség mértékét.
- Zero emisszió
Az elektromos autók nem bocsátanak károsanyagot ki a levegőbe, hisz üzemanyaguk az elektromosság, melyet akkumulátoraikban tárolnak el. Tehát az elektromos autók épp úgy mint a napelemes rendszerek semmilyen emissziós tevékenységgel nem járnak.
- Zero zajszennyezés
Mivel az elektromos autók nem robbanómotorral rendelkeznek ezért gyakorlatilag hangtalanul közlekednek. Az egyetlen hanghatás, ami működésüket kíséri az az aszfalt és a gumik közötti kontaktus zaja. A hangtalan közlekedés miatt 2019 nyarán hatályba léptették azt az Európai Uniós szabályozást, ami kötelezi az elektromos autógyártókat, hogy a piacra dobott személyautókat lássák el fehér zajt kibocsátó hanggenerátorral, hogy azok könnyedén észlelhetők legyenek a gyalogosok és kerékpárosok számára.
- Olcsó fenntarthatóság
A jelenlegi energiaárakat figyelembe véve lényegesen olcsóbb egy elektromos hajtású autót fenntartani, mint egy benzines, vagy dízel személygépkocsit. Egy átlagos e-autó 100 km alatt 2 liter benzin elégetésének megfelelő villamos energiát fogyaszt el. Olyan személygépkocsi pedig jelenleg nincs a piacon, ami ennél kedvezőbb fogyasztást tudna biztosítani. Az elektromos autók „üzemanyagköltsége” pedig akár le is nullázható, ha a töltést saját napelemes rendszerrel biztosítjuk. Emellett nagyon sok vállalat is áttért már olyan hálózat kiépítésére, ahol a napelemek biztosítják az energiát az elektromos töltőállomások számára. A szervizköltségek is jóval alacsonyabbak egy elektromos autó esetében, hisz sokkal kevesebb alkatrészből állnak, minimális a mozgó és kopó alkotóelemek száma. Továbbá nem kell olyan költségekkel sem számolni, mint motorolaj csere, kilyukadt kipufogó, váltó meghibásodás, önindító-, generátor-, turbó csere, stb. Az e-jármű meghajtását az elektromos motor végzi, az indukciós fékezésnek köszönhetően pedig a fékrendszer kopása is ritkábban fordul elő. Ráadásul egy villanymotor gyakorlatilag elnyűhetetlen! Egy elektromos járműnél elegendő csupán az akkumulátorokat cserélni. Mindezek ellenére érdemes évente 1-szer átnézetni a járművet szakszervizben, ahol ellenőrzésre kerül az autó motorjának és akkumulátorainak állapota.
- Jobb vezetési élmény
Aki még nem ült elektromos autóban, akkor fel sem tudja fogni mennyivel különb élményt nyújt egy e-járművel való közlekedés. A menetzaj minimális, eltűnik a robbanómotor miatti kasztni rezgés, valamint a legmodernebb és letisztult környezet veszi körül az embert. A villanyautók egyik további nagy előnye, hogy alacsony fordulatszámon is maximális hatékonysággal működnek. Indítás után rögtön rendelkezésre áll a gyorsuláshoz szükséges nyomaték, így az elektromos autó szinte sportkocsis élményt nyújt. Az elektromos személygépkocsik gyorsulása pedig a legtöbb esetben felülmúlja a benzines és dízel hajtású társait.
- Kedvezményekkel lehet élni
A zöld rendszámmal ellátott elektromos autók világszerte több helyen is kedvezményeket élvezhetnek. Ilyen engedmény például a belvárosba, forgalom elől lezárt területekre való behajtás, vagy az ingyenes parkolás. Magyarországon ráadásul egyedülálló módon Európában nem kell gépjármű-, cégautó- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési illetéket fizetni az e-autók után.