Egyedülálló egyetemi tudásközpont a körforgásos hulladékkezelésért

egyedülallo-egyetemi-tudaskozpont-a-korforgasos-hulladekkezelesert

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

Magyarországon évente 30 millió tonna mezőgazdasági hulladék és melléktermék keletkezik, amely a 1,5 millió tonna konyhai és zöldhulladékkal együtt óriási kihívásokat, de egyben lehetőségeket is jelent a körforgásos gazdasági modell hazai megvalósításához – hangzott el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) által alapított Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpont alapítása alkalmával tartott sajtótájékoztatón.

A MATE által alapított Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpont – nemzetközileg egyedülálló módon – a gödöllői campus területén képződő összes biológiailag bontható hulladék felmérését és helyben hasznosítását, valamint a legújabb körforgásos gazdasági ismeretek megosztását segíti. Az itt szerzett tapasztalatok alapján a jövőben országosan alkalmazható modelleket is kidolgoznak a MATE szakemberei.

A körforgásos gazdaság legfőbb célja a hulladék keletkezésének minimalizálása, valamint a gazdaságban használt termékek, anyagok és erőforrások értékének lehető leghosszabb ideig történő megóvása és fenntartása, az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) és az ahhoz kapcsolódó cselekvési terv szerint. Ennek minél hatékonyabb hazai megvalósításához járul hozzá a MATE új tudásközpontja.

mate2-belso

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tudásközpont megnyitását jelképezve 3D-nyomtatott biopolimer kulcsot adott át Dr. Gyuricza Csaba rektornak (képünkön)

A miniszter kiemelte, az agráriumban keletkező melléktermékek hasznosítása azért is rendkívül fontos, mert ezekből évente lényegesen több keletkezik, mint a háztartási és építési hulladékokból. Hangsúlyozta, hogy a körforgásos gazdaságot szabályozó európai uniós és hazai jogszabályok már rendelkezésre állnak, a terület pedig kiváló üzleti lehetőségeket is jelent.

Dr. Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke az egyre növekvő pazarlás veszélyeire hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a napjainkban zajló negyedik ipari forradalomban a társadalom felismerte a körkörös gazdaság jelentőségét és szükségességét. Az igazi előrelépés azonban akkor várható, ha ezt nemcsak a gyártók és technológiai fejlesztők építik be a mindennapi gyakorlatba, hanem a fogyasztók is.

Dr. Gyuricza Csaba rámutatott, a MATE és jogelődjei számára a hulladékgazdálkodás régóta fontos szempont, így 2013 óta működik a gödöllői székhelyű egyetemen az első és egyetlen olyan tanszék az országban, melynek nevében is szerepel a hulladékgazdálkodás szó. Emellett 2017-től az alap- és mesterképzés mellett már szakmérnöki képzés keretében is zajlik a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó tudományos és szakmai ismeretek átadása.

Az új tudásközpont segíteni fogja az egyetemi hulladékgyűjtési rendszer újjászervezését, a kapcsolódó tudományterületek közötti szinergiák megvalósulását, a jogalkotók és az államigazgatás számára pedig gazdaságilag és tudományosan is megalapozott információkat szolgáltat majd.

(Forrás – szöveg és fotók: uni-mate.hu)