Triumph TE-1: már a tesztpályán a mellbevágó elektromos motorcsoda

triumph-te-1

Még nem maradt le a Napenergia Plusz Programról. Válassza az EU-SOLAR-t!

A szennyező belsőégésű motorok tiszta elektromosakra cserélése fontos törekvés nemcsak a négy-, hanem a kétkerekűek világában is: a Triumph TE-1 pedig nemcsak környezetbarát, hanem lenyűgözően néz ki, emellett olyan technológiai és teljesítményadatokkal büszkélkedhet, amelyek a legmakacsabb benzineseket is elcsábíthatják.

Az egyelőre prototípusként létező, de az előrejelzés szerint még az idén a versenypályán is kipróbálható motort a híres Forma–1-es csapat testvérrészlege, a Williams Advanced Engineering (WAE) mérnökeivel közösen fejlesztették ki, nem titkolt mintának szánva a jövő elektromos motorkerékpárjaihoz.

A Triumph már tavaly bejelentette a projektet egy renderelt képpel együtt, most végre a fejlesztési folyamat végét, valamint a prototípus tesztelésének megkezdését láthattuk. Ez országúton és pályán végzett kísérletekből áll, körülbelül hat hónapig tart, majd a motor megkapja végleges karosszériáját.

Image removed.

Míg az alumínium alváz hagyományos stílust kölcsönöz neki ahhoz képest, amit az elmúlt években felbukkanó különböző kétkerekű elektromos járműveknél láthattunk, a WAE által fejlesztett hajtáslánc igazi különlegességeket ígér. 

A 15 kWh-s akkumulátor csúcsteljesítménye 170, a folyamatos 130 kW, amelyet fogasszíjon továbbít a hátsó kerékhez. A WAE piacvezető teljesítményt és hatótávolság ígér (utóbbit 150 kilométerre tervezik), és 360 voltos elektromos rendszere lehetővé teszi az akkumulátor 0–80 százalékos feltöltését 10 perc alatt.

„Azt szerettük volna megvizsgálni, hogyan lehet olyan elektromos motorkerékpárt létrehozni, amely meggyőzhet valakit arról, hogy fontolja meg az elektromosra váltást a belső égésű motoroktól” – mondja Steve Sargent, a Triumph termékigazgatója.

„Ehhez meg kell vizsgálnunk, hogyan használják az emberek a motorokat, és mit várnak tőlük. Ahhoz, hogy jobban elterjedjenek, természetes választásnak kell lennie a vevők számára.”

(Forrás: carscoops.com)